2015. március 14., szombat

Prólogo ~ Prológus

Tisztelt Savannah Martínez! Sajnálattal értesítjük, hogy…
Tudják kit hatnak meg a sajnálatukkal! Ez volt egész pontosan a hetedik csatorna, ami elutasító választ küldött és ebbe nem számoltam bele azt a hármat, ami még arra sem vette a fáradtságot, hogy néhány nyúlfarknyi mondatban közölje, nem tartanak  igényt rám a cégnél. A legfájóbb az egészben, hogy anya ezt négy éve megjósolta, egész pontosan akkor, amikor meglátta, hogy első helyre a kommunikációs szakot írtam be a megcélozott egyetemek listájára, ráadásul abból sem csináltam nagy titkot, hogy sport kommentátori orientációra is szeretnék majd idővel járni. Természetesen az egész környezetem kiröhögött, hiszen egy lánynak semmi keresnivalója egy ilyen pályán, de alapvetően én az a típus vagyok, akinek ez nem a kedvét szegi, egyszerűen csak bátorítja. Miközben folyamatosan hallgattam, hogy menjek jogi pályára, vagy keressek egy jó közgazdasági tanfolyamot, csak arról ábrándoztam, hogy egyszer én fogom közvetíteni a legnagyobb focimeccseket. Mert igen, nem valami jó kis női sportot, mint mondjuk a jégtánc, szeretnék véleményezni, hanem a football élcsapatainak a meccseit. Barcelona, Real Madrid, Chelsea, Bayern és a többi. Persze tudom, hogy nem leszek én rögtön a szakember, de legalább egy kicsi lehetőséget biztosítana valaki. Könyörgöm itt ülök Spanyolországban egy albérletben, ha kinézek az ablakon látom az Estadi Cornellà-El Pratv-t és nincs egyetlen egy olyan csatorna sem, ami hagyná, hogy legalább egy másodosztályú meccset levezessek. Még csak fix munka sem kell, de legalább nézzenek meg közvetítés közben és azután mondják azt, hogy nem vagyok való a pályára. Elhiszem, hogy mikor munkaerőt keresnek csak férfiakban gondolkoznak, de szerintem épp azért lennék én a legtökéletesebb választás, mert lány vagyok. Más szemszögből is megközelíthetem a meccseket, biztos egy teljesen más stílus jellemezne engem, mint az összes többi sport riportert és emellett igenis értek a focihoz.
Amellett, hogy ismételten elutasítottak, van még egy igen nagy probléma. Nincs a környéken több olyan munkahely, ahonnan még nem küldtek el. Ami azért szívás, mert lassan elfogy az a pénz, amit apa küldött, hogy addig fenn tartsam az albérletet, ameddig nem találok állást. Igen, előfordulhat, hogy neki kicsit ferdítettem az esélyeimről. Sőt, talán valami olyasmit mondtam, hogy a csatornák heteken belül versengeni fognak értem. Kár hogy egyedül azon versengenek, hogy ki tud rövidebb üzenetben felvilágosítani arról, hogy nincs rám szükség. A nyertes egyébként az a cég volt, aki annyit írt, hogy: Megvitattuk és nem. Azért ez parasztság!
Gondolataimból a csengő hangja rángat ki. Mielőtt ajtót nyitnék, még dühösen lecsapom a laptopom fedelét, aztán átvágok a nem túl nagy albérletem, nem túl nagy nappali-konyáján és végül lenyomom a kilincset.
- Szia, Leya! – mosolyodom el legjobb barátnőm láttán.
- Szia, Savvy! – köszön jókedvűen és már át is piruettezik a küszöbön, hogy aztán bepillantson a hűtőm tartalmába. – Elég ramatyul állsz! – jelenti ki, miközben kibányássza az egyetlen egy joghurtot, ami még az ehető számba sorolható.
- Tudod valaki mindig jön és kifoszt – célzok arra, hogy állandóan nálam kajál. Persze Leya nem veszi magára a szurkálódásomat, egyszerűen csak rám nevet, majd felül a konyhapultra és érdeklődve rákérdez az álláskeresésem eredményeire. A kérdés hallatán azonnal elhúzom a számat, amit barátnőm tökéletesen értelmezni tud, de ettől függetlenül továbbra is kíváncsian várja a beszámolómat. Leya az a típus, akinek nem elég annyit mondani, hogy nem vettek fel. Így végül előadom a csúfos történeteimet, aztán legjobb barátnőkhöz hűen együtt szapuljuk a csatornákat, amiért máshogy kezelnek egy nőt, mint egy férfit. Egyébként ezt az ócsárolásunkat már legalább százszor lefolytattuk, de még százegyedjére is jól esik mást hibáztatni a kudarcaimért. Egyszerűen nehéz elfogadni, hogy anyának igaza volt és a sportriporteri pályám teljesen reménytelen.
- Oké, ki kell találnunk valamit! – csapja össze a tenyerét Leya és arcára kiülő magabiztosság látván biztosra veszem, hogy addig nem megy el, amíg ki nem ötlünk valamit. – Összegezve azért nem kellesz a csatornáknak, mert úgy gondolják, hogy nőként nem vagy eléggé hiteles erre a pályára. Mivel hülye média hímekről beszélünk, kénytelenek vagyunk az ő szabályaik szerint játszani.
- A lényegre Leya! – sürgetem barátnőmet.
- Mi az ami a pasiknak fontos? Büszkeség és pénz. Mi az ami a médiásoknak fontos? Pénz. Ebből adódóan neked azt kell elérned, hogy a pénzt lássák benned! – magyarázza.
- Mi van? – ráncolom a szemöldököm.
- Aj, gondolkozz már! Te nem vezethetsz egy focimeccset, de például Shakira vezethetne. Na és miért vezethetne Shakira?
- Azért mert ő Shakira a világhírű énekesnő? – kérdezek vissza.
- Jó azért is, de tegyük fel, hogy mondjuk Demi Lovato nem vezethetne.
Oké, azt hiszem elvesztettem a fonalat. Leyával nem annyira egyszerű beszélgetni, ugyanis kicsit más világban él és az agya százszor olyan gyors tempót diktál, mint a szája, így a gondolatainak csak a töredékét mondja ki és ebből adódóan a beszélgető partnerének esélye sincs követni a gondolatmenetét. Ő meg persze nem érti, hogy a másik mit értetlenkedik.
- Shakira Pique barátnője. Pique a Barcelona egyik sztárjátékosa, ebből adódóan olyan helyekre járhat be, ahova egy férfi riporter nem igazán. Dobd be a női bájaidat és ahelyett, hogy te rohangálsz a csatornákhoz, érd el, hogy ők akarjanak téged! Legyél olyan pozícióban, amit más nem tud elérni! Használd ki, hogy nő vagy és édelegd bele magad valamelyik Barcelona játékos ágyába!
- Te nem vagy normális! – döbbenek le.
Tényleg nagyon sok hülye ötletéhez asszisztáltam már Leyának, de ez még hozzá képest is letaglózott. Az egy dolog, hogy kinézi belőlem, hogy érdekből összeszűröm a levet mindenféle focistával, de hogy pont egy Barcelona játékossal? Egyáltalán hogy kerülök én bármelyikkel is kapcsolatba? Ráadásul kire gondolt? Oké, én sem vagyok teljesen normális, hogy nem azon akadok fenn, hogy gyakorlatilag egy érdek lotyónak tart, hanem azon, hogy mégis melyik srácot képzeli el hozzám, de hát na. Huszonkét éves vagyok és határozottan lány. A lányok pedig hajlamosak nem a dolog lényegén fennakadni…
- Egyáltalán hogy képzeled el ezt az egészet? – kérdezem végül, mire Leya arca felderül, ugyanis az érdeklődésemet ő belegyezésként könyveli el.
- Hol játszik legközelebb a Barca? – tudakolja, mire azonnal rávágom, hogy hazai pályán, szeptember 27-én, a Granada ellen. Hiába, kissé mániákus vagyok ha katalán csapatról van szó, ezért szinte fejből tudom a Barcelona és az Espanyol meccseinek az időpontját. – Oké, így kicsit nehezebb lesz, de megoldjuk…
Ekkor pedig belevág az ötletének ecsetelésébe. Az én állam fokozatosan esik le, miközben Leya azt magyarázza, hogy hogyan fog átdobni majd a védőrácsok felett és aztán hogyan kell majd átsprintelnem a pályán, hogy aztán Neymar nyakába ugorjak.
- Miért pont Neymar? Aztán pedig tegyük fel, hogy sikeresen eljutok hozzá és a nyakába borulok, de mi a fenét kezdünk ezzel? Az őrök majd lerángatnak róla és az össz eredménye az akciónak az lesz, hogy rendháborításért egy estét eltölthetek a rendőrőrsön.
- Azért Neymar mert piszok jól néz ki és nincs barátnője – rebegteti meg a szempilláját.
- Csak egy gyereke – jegyzem meg, mire barátnőm megvonja a vállát, amolyan „senki sem lehet tökéletes” mozdulattal.
- Jó, azon túl hogy észveszejtő mosolya van és elképesztően jó felsőteste és irtózatosan szexi tetkói vannak – kezd bele, mire megköszörülöm a torkomat jelezve, hogy nem szeretnék egy fél órás ömlengést hallani – sokat cikkeznek róla, elképesztően sok embert érdekelnek a piszkos és természetesen roppant szexi titkai. Neymar és Messi a két leginkább közkedvelt karaktere a csapatnak és mivel utóbbinak felesége van, maradt a brazil. Egyébként pedig bárkihez befeküdhetsz, nekem mindegy, de gondoltam ha már csináljuk, csináljuk nagyban és legalább még élvezni is fogod!

Itt már közbevágnék, hogy egy szóval sem mondtam, hogy csináljuk. Az egész terv úgy ahogy van hülyeség. Kizárt dolog, hogy ennyi őr között elszlalomozzak Neymarig, aztán még valami olyan szöveget is lenyomjak, amivel elérjem, hogy még találkozzunk. Viszont minden érv ellenére, elképesztően kétségbe vagyok esve. Hamarosan ki fognak dobni az albérletből és vagy az utcára kerülök, vagy pedig- rosszabb esetben – vissza anyámhoz. Muszáj lesz valahogy munkát találnom és bár ideiglenesen megteszi majd valami pincérkedés is, meg akarom mutatni a világnak, hogy igenis lehet egy nő is tehetséges a sport riporterkedésben. Elegem van, hogy annyi csatorna figyelembe sem vett és elegem van abból, hogy én járkáltam hozzájuk térden csúszva. Ha nem kellettem nekik, akkor most figyeljenek! Mert én leszek az a sport kommentátor, aki beléphet a stadion minden egyes területére, aki majd együtt bulizhat a sztárjátékosokkal és aki Neymar barátnője lesz. Nem mondom, hogy ez egy sima játszma lesz, de mindenki felkötheti a gatyáját! Savannah Martínez ugyanis át fog vetődni a Barcelona stadionjának a védő rácsain és addig nem fog megnyugodni, amíg egy alkoholos filccel rá nem pingálja a telefonszámát Neymar mezére!

Comienzo ~ Kezdet

Sziasztok!

Gondoltam, hogy egy spanyol "Hola"-val indítom a blogot, tekintettel arra, hogy a történet Spanyolországban fog játszódni, de mivel én más blogokon megőrülök az ilyen köszönésektől, végül elvetettem az ötletet. Remélem nem bánjátok! :)
Sosem voltam jó a blog megnyitásokban, általában rögtön a prológust tettem ki, ezzel megspórolva a köszöntéseket, de egyszer mindent el kell kezdeni. Szóval, mint már a címben is láthatjátok, egy Neymar fanfictiont olvashattok ezen az oldalon. Az ötlet az egyik álmodozásom közben pattant ki a fejemből, ugyanis a 2014-es Világbajnokság óta elég sokszor tervezem el, hogy miként is fogok találkozni Neymarral. Mindenféle romantikus megismerkedést kitaláltam magunknak, azonban mégis az ihletet meg leginkább, ami egy hatalmas őrültségen alapul. Valami ilyesmire gondoltam:
"Savannah lassan négy hónapja végzett az egyetemen, azonban hiába a sport kommunikátori diploma, egyetlen egy csatorna sem tart igényt egy női riporterre. A kétségbeesett lány és épeszűnek semmiképpen sem mondható legjobb barátnője végül előállnak egy hajmeresztő ötlettel. A terv egyszerű: Fordítsuk az előnyünkre a nőiességet! Ezt mégis hogyan lehet megtenni? Át kell vetődni a Barcelona stadionjának védőkorlátján és néhány másodperc alatt el kell csavarni Neymar da Silva Santos Juniór fejét… vagy valami hasonló"
Remélem kellően felcsigáztam az érdeklődéseteket! :)
Naomi L.Price